2010. november 20., szombat

Pruknert meglepte a Fradi, Csank dohogott és a karácsonyi pénzt emlegette - így látták az edzők



Véber György (Lombard Pápa): - Két éve ez a csapat a Nyugati-csoport hatodik helyéről indult, jelen pillanatban pedig az NB I hetedik helyezettje, ez most pofon volt, jobb volt a Fradi, nem vitás, engem bánt a legjobban, hogy ismét nem tudott átlépni a csapat egy küszöböt, de most már nagyon sok olyan dolog van, amiből kezd elegem lenni. (Sport TV)
Prukner László (FTC): - Számomra nagyon kellemes meglepetés volt a csapat játéka, sokat futottak, taktikailag fegyelmezettek voltak a játékosok, azt játszották, amit megbeszéltünk és ez most eredményes volt. Fontos három pontot szereztünk. Megnéztük, többször kielemeztük a Pápát, hálistennek a csapatom nagyon fegyelmezetten megoldotta, amit kértem, nagyon örülök a győzelemnek. Volt több jó teljesítmény is az ősszel, voltak rosszak is. Azt szeretném elérni, hogy minél előbb stabilizálni tudjuk a formánkat. Ha taktikailag fegyelmezettek maradunk, nem lesznek olyan mély szakadékok sem játékban, sem eredményben. (ftc.hu)

Aczél Zoltán (Haladás): - Azért annyira nem lepett meg a játék és az eredmény, de természetesen nagyon örülök neki. Voltak gondjaink, ettől függetlenül elvárom a csapattól ezt a küzdőszellemet, azt hozzá kell tenni, hogy ezen a pályán, ezen a mély talajon nagyon nehéz volt futballozni, de a játékosaim megpróbálták, és úgy érzem, hogy minden tekintetben felülmúltuk a bajnokot. Már mindenki kérdezi tőlem, hogy „a Fodreket eddig miért jegeltük”, eddig így történt, most nagyon örülök a teljesítményének, egy profi légiós, aki nagyon keményen dolgozik az edzéseken, a következő időszakban biztos, hogy ugyanígy számítok rá, januártól is számítok rá. A két gól és a tizenegyes amit kiharcolt, nagyon nagy dolog és fegyvertény, jól futballozott a mezőnyben is, de tovább kell dolgozni, lesz 4 jó támadóm januártól és azok fogják majd elérni remélhetőleg a bentmaradást. (Sport TV)
Herczeg András (DVSC-TEVA): - Idegenben az első percekben gólt kapunk rendszeresen sajnos, most is ez történt, azt nem tudom, hogy volt-e szabálytalanság vagy sem. Rengeteg hiányzónk volt, főleg az előrejátékban tudtak volna segíteni, ráadásul menet közben Szakály Péter is le kellett cserélni sérülés miatt. Fölösleges itt magyarázkodni, meg ragozni a dolgokat, a Haladás akaratosabb labdarúgást mutatott be, lelkesebbek, agresszívabbak voltak és megérdemelten nyerték meg a mérkőzést. (Sport TV)

ZTE – SZOLNOK 2-1 (Miljatovics 16., Kamber 52., ill. Remili 88.)
Beszámoló itt! I Minden fontos mozzanat itt!
Csank János (ZTE): - Nehéz és küzdelmes meccs volt, ilyenkor a motiváció is kicsit alacsonyabb, ha kiesésre álló csapat érkezik egy előrébb állóhoz. A fiúknak a saját példámmal hívtam fel erre a figyelmét, annak idején az Egerrel látogattunk Újpestre, és kihasználtuk az újpestiek figyelmetlenségeit, annak az idénynek talán egyetlen idegenbeli sikerét arattuk, éppen a Megyeri úton. Ezért az év meccseként harangoztam be a találkozót. A kapott gólunknál a támadók, illetve a középpályások hibáztak, valakinek fel kellett volna vennie Remilit. Néha a tompaság és az eladott labdák jellemezték a játékunkat, és ezeket a Szolnok időnként ki is használta, nem is lepett meg, hogy gólt kaptunk, de azért az egyenlítést nem éreztem a vendégekben. Nem igazán tetszik, hogy most nincs vége az idénynek, szakmai szempontok nem támasztják alá et a döntést, még én is játszottam meccset júniusban játékosként. De legalább a játékosok kereshetnek még egy kis pénzt a karácsonyi ajándékokra, ha sikeresek leszünk a következő két meccsen – ezeken legalább négy pontot várok.
Simon Antal (Szolnok): - Gratulálok a ZTE-nek az őszi második helyhez. Tudtam, hogy nehéz meccs lesz, hiszen jól ismerem az itteni körülményeket, lévén, én is voltam itt edző. Úgy érkeztünk, hogy megpróbálunk játszani, ehhez meg is vannak azok az embereink, akik megfelelő technikai képzettséggel rendelkeznek. Voltak a mérkőzésnek olyan szakaszai, amikor talán tényleg elhittük, hogy meglehet a pontszerzés. Az első gólt nagyon szép kombináció után kaptuk, őszintén megmondom, azért nem is tudtam senkit sem hibáztatni, a második találat már inkább elkerülhető volt. Megvolt nekünk is a kellőszámú lehetőségünk a meglepetéshez, a vereség okát az eredendő különbségeken túl sok pontatlan passzban látom.

KTE-Ereco – VASAS 3-1 (Alempijevics 11., Litsingi 60., Ebala 67. ill. Németh N. 31.)
Beszámoló itt! I Minden fontos mozzanat itt!
Tomiszlav Szivics (KTE-Ereco): - Jól kezdtük a meccset, az első húsz percben az történt, amit előzetesen kértem. Utána azonban visszavettünk, és ezt nem tudom, hogy miért. Elkövettünk egy hibát, és a Vasas egyenlített. Az egyenlítés után a vendégek nagyon jól játszottak, lezárták a területet előttünk, és megakadályozták a támadásainkat. A szünetben egy kicsit átbeszéltük a dolgokat, és a második játékrészben már nagyon jó volt a játék, sikerült még két gólt szereznünk, és akár még többet lőhettünk volna. A meccs előtti hangulat nem tetszett, mert mindenki azt hitte, hogy mi vagyunk a Manchester United, és sima meccs lesz. Sima meccs nincs a világon, sőt, nem a Vasas ellen. Ez megfogta a játékosokat is, és én nagyon mérges voltam a félidőben, mert egy hete arról beszélek nekik, hogy nincs sima meccs, soha, sehol. Ettől nagyon komolyan felébredtünk, és hála Istennek sikerült nyerni, de azt tudnunk kell, hogy a foci egy komoly munka, és úgy kell hozzáállni, hogy élet vagy halál, ha akarunk előre lépni. Láthattuk, hogy a Haladás megverte a Debrecent 3-0-ra, ebből is látszik, hogy tényleg nincs sima mérkőzés. Nem tudom, ki mondta, hogy a Vasas ellen sima lesz, mert ők egy nagyon jó csapat. Per pillanat egy nagyon pici hiányzik nekik, az első félidő egy nagy csata volt, kell egy kis türelem, és biztosan jönni fognak az eredmények. Gratulálok Komjáti Andrásnak, és a saját csapatomnak pedig azért, mert fel tudtunk ébredni, és úgy teljesíteni, ahogy kell. (kesport.hu)
Komjáti András (Vasas): - Gratulálok a kecskeméti csapatnak. A mérkőzésen eléggé kapkodva kezdtük a játékot, ezt kihasználva az ellenfél vezetéshez jutott. Utána egy kicsit magunkhoz tértünk, és sikerült egyenlítenünk. Ebben az időszakban eléggé kiegyensúlyozott játék folyt. A második félidőben a hazaiak nyomás alatt tartottak bennünket. A második gólt egy strandfejelő bajnokságon sem lett volna szabad megkapni, az ötösünkön fejelgették ide-oda a labdát, és nem tudtunk rá reagálni. Úgy érzem, ez teljesen megfogta a csapatot. Ekkor már megnyugodott a KTE, és még egy gólt el tudott érni. Magabiztosan játszottak, mi pedig hiába változtattunk két helyen is, próbáltunk frissíteni, nem igazén tudtunk abból az állapotból már kikerülni. A látottak alapján megérdemelten nyerte meg a hazai csapat a mérkőzést. (kesport.hu)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése