2010. november 20., szombat

ZTE-Szolnok 2-1 : Zalai profizmus

Turcsik (kékben) a végére állt be
Ellenkező célokért küzdő csapatok találkoztak ma délután a ZTE-Arénában: a hazaiak a nemzetközi porondra szeretnének kijutni, míg a vendégek a bennmaradásért harcolnak.
A mérkőzés Csank János szája íze szerint alakult, játékosai már a 16. percben megszerezték a vezetést Miljatovic fejesét követően (1-0).
A félidő hátralevő részében a Szolnok nem omlott össze, sőt, Simon Antal csapata valamennyire váratlanul magára talált, és veszélyesen játszott.
A fordulást követően a ZTE - jó szokása szerint - bedarálta az ellenfelét, és újabb gólt lőtt (2-0). Az 52. percben Kamber növelte kétgólosra a hazaiak előnyét.
Ezt követően Pisanjuk két sárgát is kapott reklamálás miatt, így a játékvezető kiállította... A megfogyatkozó Szolnok - ugyancsak váratlanul - ekkor tudott szépíteni (2-1).
Remili átlövése azonban nem ért pontot, a találkozó 2-1-gyel ért véget, így a végig magabiztos ZTE megérdemelten győzött.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése