Íme Véber György nyilatkozata a találkozó után, benne Molnár Mátyásnak, a Sport TV riporterének kérdéseivel:
Jól értem, lemond?
- Majd meglátjuk, van még hátra két mérkőzés, az őszi szezonnak vége, a hetedik helyen zártunk, végig a mezőny elején szerepelve, és végig folyamatos gyalázkodás hallatszik a pápai kispad fölött. Van mindennek határa, ez most nem a szakmáról szól, ez másról szól, jelen állás szerint le kell hozni a Debrecen és a Szolnok mérkőzést, amivel még nagyon jó pozícióba kerülhet a csapat, aztán majd meglátjuk.
Ezen a két mérkőzésen még marad?
- Nem mondtam semmit, nem a Morales vagyok, de nagyon sokat kell gondolkodnom, hogy mi történjen.
Ennyire rossz a viszony a szurkolókkal? Mi a probléma?
- Én ezt most befejeztem, lehet ezen majd megint csámcsogni, két éve ez a csapat a Nyugati-csoport hatodik helyéről indult, jelen pillanatban pedig az NB I hetedik helyezettje, ez most pofon volt, jobb volt a Fradi, nem vitás, engem bánt a legjobban, hogy ismét nem tudott átlépni a csapat egy küszöböt, de most már nagyon sok olyan dolog van, amiből kezd elegem lenni.
(Fotó: honvedfc.hu)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése